Archive for September, 2008

gotoAndPlay(learning)

 

Jó pap holtig tanul alapul rájöttem, hogy folyamatosan kell fejlesztenem magam. Mintha megérezték volna ezt rámtalált két kurzus is... Egyik a rajziskola szervezésében lévő Sántha András féle arculattervező kurzus, másik a Budaiban induló, felnőtt grafikusi OKJ-s képzés. Az arculattervező kurzusra be is iratkoztam pénteken, jó kis dolognak tűnik elsőre, kiváncsi leszek mit hoz a jövő. 12 alkalom, tömör okosítás egy nagymestertől. Remélem hasznos lesz. 

A Budiban induló kurzusra majd novemberben lehet jelentkezni és oda lesz felvételi, úgyhogy addig is kénytelen (mondjuk inkább szívesen) leszek rajzolni rájni kicsit, valószínűleg a rajziskolába. 

Vissza a padkoptatáshoz hohóó, most az először az életemben örülök ennek.

Napokban elindítunk egy blogot pár komával, és együtt szerkesztjük fejtágításainkat, reméljük hasznára válik pár olvasónak.
A világbajnoki címekre törő blog:
weneverstop 

Szinkronizálás

Valahogy sose voltam rászorulva a határidő naplókra, naptárakra, de itt az ideje rászoktatni magam. Rájöttem, hogy felesleges terhelni az agyam a sok hülyeséggel inkább felírom és kész. Na itt jött a bibi... Hol van az a naptár amit elérek a BKV-n, vagy elérek otthon, ha hazamegyek vidékre, vagy akárhol. Google calendar okos megoldásnak tűnt és teljesen jó is, kivétel, ha nincs net megvagyunk lőve. Meghát mobilról mire le 3g-zem a programot súlyos kilobájtnyiforintokért... Akkor jött a GooSync teljesen jó kis szolgáltatás. Regelünk, szinkronizáljuk a telónkkal, az dob egy kis appot, felrakjuk és tádáám, rányomunk a syncre és leszinkronizál mindent. Feltölt, letölt google calendarba. Ezt a kis syncet pedig, megejtjük, ha új dolog kerül a naptárba és netközelben vagyunk, vagy free wifit találunk.

De most belőttem a ultimate megoldást. iCallt is sikerült belőnöm, hogy állandóan szinkronizáljon google calendarral mindkét irányba, és ugye a teló meg szinkronizálja magát a gCal-ra úgyhogy széjjel szinkronizáltam az életem, és örülök. Ennyi.