Archive for the 'school' Category

gotoAndPlay(learning)

 

Jó pap holtig tanul alapul rájöttem, hogy folyamatosan kell fejlesztenem magam. Mintha megérezték volna ezt rámtalált két kurzus is... Egyik a rajziskola szervezésében lévő Sántha András féle arculattervező kurzus, másik a Budaiban induló, felnőtt grafikusi OKJ-s képzés. Az arculattervező kurzusra be is iratkoztam pénteken, jó kis dolognak tűnik elsőre, kiváncsi leszek mit hoz a jövő. 12 alkalom, tömör okosítás egy nagymestertől. Remélem hasznos lesz. 

A Budiban induló kurzusra majd novemberben lehet jelentkezni és oda lesz felvételi, úgyhogy addig is kénytelen (mondjuk inkább szívesen) leszek rajzolni rájni kicsit, valószínűleg a rajziskolába. 

Vissza a padkoptatáshoz hohóó, most az először az életemben örülök ennek.

Napokban elindítunk egy blogot pár komával, és együtt szerkesztjük fejtágításainkat, reméljük hasznára válik pár olvasónak.
A világbajnoki címekre törő blog:
weneverstop